KERTSZAKERTO.HU

36 34/786-916   iroda@kertszakerto.hu

kertszakerto.hu

Kertszakértői és igazságügyi kertszakértői tevékenység

Ugye nem szeretne évekig pereskedni?

Kérjen szakértői segítséget!

Ugye nem szeretne évekig pereskedni?

Kertszakértői és igazságügyi kertszakértői tevékenység

Éppen kertészeti beruházáson gondolkodik, vagy esetleg már el is végeztette kertjének felújítását, megépíttetését?

Megépítették kertjét, de minőségi kifogásai vannak? Nem tudja hogy hasonlítsa össze a bekért árajánlatokat?

Ha a kivitelező nem partner a békés együtt működésben, akkor csak a bírósági per lehet megoldás.
A  magyarországi bíróságok leterheltsége miatt egy-egy peres eljárás évekig elhúzódhat.
Az elhúzódás másik oka lehet, hogy időbe telhet, mire  a bíróság megtalálja a megfelelő, azaz az adott szakkérdésben kompetens szakértőt.

 

Hogyan gyorsíthatjuk meg az eljárást?
Az igazunk bizonyításaként úgynevezett magánszakértői véleményt kérhetünk, aminek költségét nekünk kell megelőlegezni, majd ennek költsége természetesen később a perhez kapcsolódóan megtéríttethető.
A magánszakértő véleménye ebben az esetben is független, elfogulatlan és a szakmai elvárásoknak megfelelő kell hogy legyen.
A bíróság egy ilyen szakértői véleményt bizonyítékként vesz figyelembe.

Mi az előzetes bizonyítási eljárás?
A peres eljárás előtt igénybe lehet venni igazságügyi kertszakértőt, akit a közjegyző rendel ki.
Ez az eljárás egy hivatalos eljárás, így a bíróságnak már csak a jogkérdésben kell döntést hoznia hiszen a szakmai kérdésben a szakértő már állást foglalt.

Érdemes megfontolni !
Érdemes megfontolni, hogy az árajánlatok szakmai tartalmát össze tudjuk-e hasonlítani vagy kérünk szakértői segítséget, hogy az ár-érték arányban van-e az általunk elvárt minőségi kivitelezéssel!

Hazánkban is már egyre több a szakértői megbízatás, úgy mint több külföldi országban, ahol ez már régóta elfogadott módszer.
Életünkben, ügyeink intézéséhez elengedhetetlenül szükséges ügyvéd, közjegyző közreműködése, nemcsak a nagy értékű ingó és ingatlan vásárlásoknál, hitelfelvételnél, hanem peres, problémás ügyek megoldásához is igénybe vesszük munkájukat, melyet természetes dolognak tartunk. Szakértőt pedig csak peres eljárás közepette veszünk igénybe, utolsó lehetőségként, igazunk bizonyítására. Azonban nem nélkülözhetjük szakértő véleményét, amely rendkívül fontos egy beruházás vagy ingatlanvásárlás előkészítéséhez, illetve – bizonyító erejű lehet egy peres ügy előtt. Számos beruházás során előfordul minőségbeli reklamáció a megrendelő részéről, vagy kivitelezői, szakmai hiányosságok. Erre kell, hogy megoldás legyen szakértő előzetes bevonása.

A kertszakértő véleményét, állásfoglalását, szaktanácsadást, szakmai felügyeletét kérheti magánszemély, közület, cég képviselője, nagyobb volumenű beruházások résztvevői , beruházó, kivitelező pl. parkok, ipari parkok, sportlétesítmények, golfpályák kertészeti kérdései esetében.

Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény szabályozza e tevékenység jogi kereteit. Igazságügyi szakértőt nem csak bíróság, közjegyző, ügyészség, vagy rendőrség kérhet fel, hanem magánszemély (természetes személy), jogi személy megbízása alapján is adhat szakvéleményt.

Az ország egész területén

SZOLGÁLTATÁSOK

  • Helyszíni szemle,szaktanácsadás kertépítési területen
  • Gyepbetegségek kezelése
  • Pázsitgondozási programok
  • Környezetkímélő gyepkezelés
  • Helyszíni talajvizsgálat (talajszerkezet, pH, tömörödöttség, talajnedvesség)
  • Talajmintavétel
  • Szakvélemények készítése
  • Szakmai felügyelet (pl. labdarúgópályák, vagy sportlétesítmények kertészeti kivitelezéséhez műszaki kiírás készítése, kivitelezési munkafolyamatok felügyelete

 

  • Árajánlatok műszaki tartalmának elbírálása
  • Per megelőzés céljából szakértői vélemény készítés
  • Magán szakértői vélemény készítés
  • Peres eljárásokban igazságügyi szakértői vélemény készítés
  • Talaj tápanyag összetételi vizsgálat készítése, vizsgálati eredmények kiértékelése
  • Szaktanácsadás-saját kivitelezés esetén
  • Kárfelmérés
  • Állásfoglalás készítése